Modern kor

Robert Capa és a D-nap

A magyar származású fotós volt az egyetlen tudósító, aki a normandiai partszállás során az első hullámmal tartott. Értékes képeinek többsége azonban egy laborbaleset eredményeként megsemmisült.
Forrás: Robert Capa (Benjamin / Flickr)

Az 1944-ben már évek óta haditudósítóként dolgozó Capa egyike volt annak a négy fotósnak, akit kiválasztottak az Egyesült Államok európai offenzívájának megörökítésére. Május utolsó napjaiban meg is jött az utasítás: ne hagyja el hosszabb időre londoni lakását, és legyen összepakolva, mert bármelyik pillanatban indulhatnak.

Capa végül május 29-én kelt útra fényképezőgépeivel megrakodva. Amikor Weymouthba ért, megdöbbentette az öblöt megtöltő hadihajók, csapatszállítók és rohamcsónakok látványa. Megérkezése után a kezébe nyomtak némi pénzt, egy csomag óvszert és egy francia társalgási kifejezéseket tartalmazó könyvecskét, vagyis a sztenderd partraszállási csomagot.

Minden idők legnagyobb partraszállási akciója, és a második világháború legfontosabb hadművelete június 6-án indult meg. A terv az volt, hogy az első 24 órában 175 ezer katona száll partra Normandiában, ahol méretes hídfőállást építenek ki, egyesülnek az előre ledobott légideszantosokkal, és biztosítják a további csapatok biztonságos megérkezését.

Capa a legelső hullámmal tartott. A U.S.S. Samuel Chase fedélzetén tartózkodott, amikor hajnali 2-kor megjött a parancs: az indulást reggel fél hétre tűzték ki. Az első hullámban induló 3000 ember ekkor még nem sejthette, hogy mi vár rájuk. A szövetségesek előző nap küldött bombázói a vihar és a köd miatt nem tudták semlegesíteni a németek partvédelmi egységeit, így a partraszállók nem egy szétbombázott partra érkeztek meg, ahogy várták. Egy nappal korábban ráadásul új német csapatok is érkeztek a régióba egy gyakorlat céljából.

A partot és a partmenti vizet teljes hosszában acélból emelet barikádok és összesen mintegy hatmillió akna borította. Capa a csapatokkal együtt, egy rohamcsónakon érkezett a tengerpart közelébe, és mintegy 100 méterre a parttól ugrott a vízbe. Körbe golyók és gránátok süvítettek, és a víz lassan megtelt holttestekkel. A fotós először egy acéloszlop mögé rejtőzve rögzítette az eseményeket, majd egy lelkész és egy szanitéc társaságában várakozott, miközben a partraszálló erők megrekedtek a sekély, a vértől vörössé váló vízben.

 

Forrás: Robert Capa

Forrás: Robert Capa

 

Capa végül felkapaszkodott egy orvosi szállítóhajóra, és visszatért Weymouthba. A visszaúton még végigfotózta, ahogy tengerészek halottas zsákokat varrnak össze, és ahogy az egészségügyi személyzet ellátja a sérülteket, majd összeesett. Amikor felébredt, egy ágyban találta magát, nyakában ezzel a felirattal: „Kimerültség. Dögcédulát nem találtunk.”

Capa összesen mintegy 90 percet töltött a szövetségesek által első partraszállási helyszínként kijelölt Omaha partszakaszon az 1. támadási hullámmal, amelyet a németek végül teljesen visszasöpörtek a tengerbe. Weymouthban egy másik fotós, David Scherman várta a visszatérőket, ő készítette a híres, rohamsisakos, cigarettás képet Capáról. Aki aztán egy gyors üzenetet hagyott főnökének, hogy az akciófotók melyik 35 milliméteres tekercsen vannak, majd a következő transzporttal visszaindult Normandia felé, ahol aznap délutánig, a hídfőállás tényleges biztosításáig tovább fotózott.

Az első hullám támadása során készült négy filmtekercs másnap este érkezett meg Londonba, a Life magazin szerkesztőségébe, Capa munkahelyére. Ahol aztán egy laborasszisztens csaknem kivétel nélkül tönkretette a képeket. Az asszisztens túl magasra állította a szárítókamra hőmérsékletét, azt gondolva, hogy így gyorsabban megszáradnak majd a negatívok, amelyek gyakorlatilag elolvadtak a hőségben. Az egyik tekercsen 11 kocka csodával határos módon megmenekült a Capa által rögzített 106 képből, de ezek is homályossá váltak.

A képek a Life június 19. számában jelentek meg, és máig gyakorlatilag az egyedüli képi forrásokat jelentik a normandiai partraszállás első óráiról. Capa csak egy hónappal később tudta meg, hogy mi történt a többi kockával, és állítólag sosem bocsátott meg sem az elkövetőnek, sem az asszisztenst sürgető főszerkesztőnek.