Különóra


Biosz

Milyen gyakran kellene zuhanyoznunk?

Rávágnád, hogy minden nap, nem? Pedig egészségügyi szempontból a minden nap, sőt, még a minden második nap is erős túlzásnak számít – valójában bőven elég lenne heti egyszer, maximum kétszer a zuhany alá állni. De akkor hogy alakult ki a szokás, hogy minden nap tetőtől talpig mosakodunk?

A Manchesteri, Edinburghi, Lancasteri és Southamptoni Egyetem kutatásai kimutatták, hogy az emberek háromnegyede mindennap zuhanyzik.  Valójában a bőr- és hajtípusodtól függ, milyen gyakran kellene tisztálkodnunk – de valószínűleg általánosan elmondható mindenkiről, hogy az orvos által ajánlott mennyiséget jócskán túllépi. Az, hogy ennyit zuhanyzunk, inkább kulturális következmény, mint biológiai szükséglet.

A mindennapos zuhanyzás valamikor ötven-hatvan évvel ezelőtt vált elterjedtté, amikor kialakultak a lakásokban a külön erre a célra létrehozott helyiségek (magyarán a fürdőszobák). A középkorban például több helyen úgy hitték, hogy ha meztelenre vetkőzve éri a testet a víz, attól megbetegszenek. Először a pestisjárvány idején terjedt el a gyakoribb fürdőzés, mert az emberek rájöttek, hogy a rendszeres kézmosás és mosakodás megvédheti őket a kór terjedésétől. Egyértelmű, hogy a gazdagabbak fürödtek többet, míg a szegényebb rétegek a már használt vízben mosdottak meg. 

Ma leginkább a kulturális nyomás miatt zuhanyzunk naponta – a természetes testszag ugyanis elítélendő lett a parfümök, dezodorok és tusfürdők tömkelegében. Pedig az izzadtságszag nagy részéért egyedül a hónaljadban található izzadtságmirigyek felelősek – nem egyszerűbb akkor csak ott mosakodni? 

Milyen gyakran kellene zuhanyoznunk?

 

 

Érdemes megfontolni a dolgot, a túlzuhanyzás ugyanis azt eredményezheti, hogy a bőr annyira kiszárad, hogy repedésein keresztül jobban beengedi a baktériumokat. A gyakori hajmosástól a haj hullani kezdhet, a végek pedig töredezhetnek. A legtöbb bőrgyógyász szerint akkor, ha a kényes területeket naponta tisztítjuk (ez a nemi szerveket és a hónaljat jelenti), akkor bőven elég minden második nap, de akár heti egyszer-kétszer is zuhanyoznunk.

Kevésnek tűnik? Pedig a komfortérzet kialakításán kívül semmi másra nem jó az, ha ennyire gyakran állunk a zuhany alá. A rengeteg tisztítószer, amit a bőrünkre kenünk, még jobban fokozza a zuhany szárító hatását. Persze nem arra biztatunk, hogy mostantól csak heti egyszer tisztálkodj tetőtől talpig – de egyáltalán nem gond, ha egyik-másik nap kimarad az esti vagy reggeli zuhanyzás.