Különóra

Nyelvtan

Miért mondjuk, hogy megeszem a kalapom?

Valójában nem igazán ette meg még soha senki a kalapját – legalább is reméljük -, ezt a kifejezést ugyanis akkor szokták használni, ha valaki nagyon biztos a dolgában. 

A megeszem a kalapom kifejezés kivételesen nem a népi hagyományból, hanem az angolszász médiából eredeztethető: először az amerikai újságok használták valamikor a 19. század második felében. Az egyik legelső említés 1876-ból való, és az Iowa South West folyóiratban található – de mivel itt már a köznyelvbe is beleivódott, valószínűleg sokkal hamarabb elkezdték szóban is használni.

A kifejezés egyébként pont onnan ered, hogy egy kalapot tényleg senki nem mert volna megenni a 19. században, amikor még elterjedt viseletnek számított – annyi mérgező anyag került ugyanis bele a gyártás során, hogy valószínűleg halálos kimenetele lett volna egy ilyen próbálkozásnak. 

Éppen ezért az, ha valaki azt mondta: megeszem a kalapom, ha nem így történik, egy túlzás, és arra utal, hogy az illető nagyon biztos a dolgában.