Különóra


Irodalom

Melyik volt az első nyomtatott könyv a világon?

Nem is olyan egyszerű megállapítani, melyik volt a legelső nyomtatott könyv a világon – a válasz nagyban múlik azon is, hogy mit értünk könyv, és mit értünk nyomtatás alatt.

Valószínűleg az első nyomtatott könyvet (mármint azt, amit tényleg, először kiadtak az első nyomdából a világon) valószínűleg már soha nem fogjuk látni, hiszen az évszázadok alatt több, mint valószínű, hogy elveszett és megsemmisült. Érdemes azonban azon elgondolkozni, hogy mi számít igazi könyvnek, és mi az, amit már tényleg nyomtatásnak hívunk – ettől függ ugyanis, hogy mely könyvet vesszük az első nyomtatott példánynak.

Legtöbbször onnan kezdve határozzuk meg a nyomtatást, hogy géppel, fa- vagy fémblokkok segítségével történik, és nagyobb mennyiségben lehet vele könyveket gyártani, mint korábban. Itt sem éles azonban a határ, hiszen az első nyomtatott könyveket még bőven megszínezték és kidíszítették utólag, így nem mondhatni ezekre sem, hogy csakis nyomtatókkal készültek.

És mi az a könyv? Egy összefűzött papírköteget is nevezhetünk már annak, vagy muszáj, hogy legyen gerince, és több száz oldala, mint a mai könyveknek? Gyakorlatilag nincs jó vagy rossz válasz erre a kérdésre sem, minden attól függ, kinek mik a személyes meggyőződései.

Ha a fából készített blokkok által nyomtatott könyv is ér, akkor az első nyomtatott könyvnek a szanszkritról kínaira lefordított Gyémánt szútra nevezhető. Ez a legrégebbi ilyen technikával készített kötet, ami a mai napig fennmaradt, a British Library raktárában található belőle egy példány, amely 868-ban készült el. Persze nem ez az első olyan könyv, amit így nyomtattak, csupán az, amelyik máig fennmaradt – a fablokkos nyomtatást ugyanis már 220 körül is használták keleten.

Melyik volt az első nyomtatott könyv a világon?

   A Gyémánt szútra fablokkos nyomtatása 

 

Ha a mozgatható nyomóelemes nyomtatást számoljuk, akkor is Kínában kell keresnünk az első könyvet, mivel itt kerámiabetűket már 1040 körül használtak. Sajnos ebből az időszakból nem maradt ránk egyetlen kötet sem. Ugyanebben az időszakban Koreában felfedezték a metalloid típusú betűkkel dolgozó nyomtatást, és az 1200-as években el is kezdték használni. 1377-ből maradt ránk a legkorábbi verzió, a Jikji.

Mindez több mint hetven évvel azelőtt történt, hogy Johannes Gutenberg feltalálta volna a ma ismert nyomtató elődjét Németországban, és kinyomtatta volna saját Bibliáját 1455-ben. Ennek ellenére az ő nevéhez kötjük a nyomtatógép feltalálását – pedig valószínűleg már sokkal korábban is használtak hasonló gépeket, csak nem nyugaton. Persze az is könnyen lehet, hogy Gutenberg teljesen magától, a kínai és koreai találmányoktól függetlenül jött rá a dolog nyitjára – mindenesetre mindhárom ország megérdemli, hogy elismerjük a teljesítményt.