Különóra


Környezetvédelem

600 ezer földdarabra tagoljuk a szárazföldet

Az utak, amelyek segítenek összekötni az emberi közösségeket, egyben elképesztő mértékben fel is darabolják a szárazföldek felszínét, és lecsökkentik az élőhelyek méretét.

Amióta elődeink először vágtak ösvényt maguknak a rengetegben, az emberiség mindenütt utakat hagyott hátra maga után. Legyen szó gyalogútról vagy többsávos autópályáról, ezek az utak amellett, hogy összekötik a különböző településeket, szét is szabdalják a természetet, apró darabokra tördelve az egykor többé-kevésbé folytonos tájat.

Egy nemzetközi kutatócsoport nemrég kiszámította, hogy pontosan mennyire vált az emberi tevékenység nyomán „darabossá” a környezet. Ennek keretében felmérték, hogy mekkora területet befolyásolnak közvetlenül is az utak napjainkban a Földön. Mivel a korábbi vizsgálatok azt mutatták, hogy az autóutak egy kilométeres körzetében mérhető a legerősebben a forgalom természetre kifejtett hatása, a szakértők is ezt a távolságot vették alapul.

A végeredmény egészen döbbenetes: a szárazföldek összesen 20 százalékát út fedi vagy egy út közvetlen közelében van, ha Grönlandot és az Antarktiszt, mint nagyon ritkán lakott területeket kihagyjuk a képletből. Ami a „darabosságot” illeti, kontinenseket összesen több mint 600 ezer földdarabra szabdalják az emberi utak. Ezen darabok több mint felének területe nem éri el az egy négyzetkilométert, és alig 7 százalékuk nagyobb 100 négyzetkilométernél.

600 ezer földdarabra tagoljuk a szárazföldet

Forrás: P. Ibisch et al. / Science (2016)

 

Az utak jelentősen lecsökkentik az élőhelyek nagyságát, sok fajt megakadályoznak a vándorlásban, nehezebbé téve a genetikai sokféleség fenntartását, és fokozzák a talaj erózióját is, amellett hogy a rajtuk haladó forgalom szennyezi a levegőt. A Föld legnagyobb érintetlen, egybefüggő területei az Amazonas-medencében, Szibériában, Kanadában és a Szaharában találhatók, ahol a körülmények annyira barátságtalanok, hogy gyakorlatilag lehetetlen utakat építeni.

Európa, az Egyesült Államok és Japán ezzel szemben gyakorlatilag utakkal van beborítva, ahogy a mellékelt térképen is látszik. Az ábrán a pirossal jelölt területeken négyzetkilométerenként átlagosan legfeljebb 10 ezer négyzetméter, vagyis 1 százaléknyi olyan hely van, amely nem út vagy nem egy út közvetlen szomszédságába esik, a többi 99 százalékot pedig utak borítják.