Különóra


Környezetvédelem

A marhák és az éghajlatváltozás

A Földön jelenleg több mint másfél milliárd szarvasmarha él, amelyek életünk során rengeteg üvegházhatású gázt bocsátanak ki. Összességében elmondható, hogy a felmelegedésben szerepet játszó gázok 14,5 százalékát a háziasított állatok, döntően a marhák juttatják a légkörbe.

A legelésző tehenek ugyanis tetemes mennyiségű metánt böfögnek fel kérődzés közben. Bár a pontos adatokat illetően megoszlanak a vélemények, a legtöbb szakértő egyetért abban, hogy egy átlagos marha nagyjából annyival járul hozzá az éghajlat változásához, mint egy autó. És bár a metán kevesebb ideig (csak mintegy 20 évig) marad meg a légkörben, mint a szén-dioxid, rövid távon sokkal jobban hozzájárul az üvegházhatáshoz, mint ez utóbbi gáz, ugyanis ennél 28-szor hatékonyabb ejti csapdába a napfényt.

De egyáltalán miért eregetnek metánt a szarvasmarhák? Az állatok emésztésének java, ellentétben velünk, emberekkel, a gyomorban zajlik, amely négy részből áll. Ezek egyike a gigantikus méretű, a felnőtt marhákban több mint 100 literes bendő, amelyben az emésztőnedvek mellett egy csomó baktérium is helyet kap. Ezek a növényi táplálékot segítenek bontani, és közülük a cellulózbontók melléktermékként metánt is termelnek.

A metántermelés tehát az állatok emésztésének természetes része, ugyanakkor az elmúlt évek során a kutatók elkezdtek azon dolgozni, hogyan lehetne ennek mértékét csökkenteni. A legegyszerűbb megoldás persze a marhatenyésztés mérséklése lenne, de erre nem nagyon van esély. A másik módszer, hogy az állatok diétájának megváltoztatásával vagy valamilyen plusz anyag hozzáadásával megakadályozzák, hogy a metán létrejöjjön, de legalábbis, hogy elhagyja az állatok szervezetét.

Az egyik biztatónak tűnő megoldást ezen a téren a vörösmoszatok beiktatása jelentené a táplálkozási folyamatba. A kísérletek alapján, ha az állatok táplálékának két százalékát vörösmoszatokra cserélik, azok több mint 70 százalékkal kevesebb metánt termelnek. A moszatok ugyanis egy olyan anyagot tartalmaznak, amely megakadályozza a metánképződés utolsó lépését. Ahhoz ugyanakkor, hogy minden marha étrendjébe jusson egy kevés vörösmoszat, rengetegre lenne szükség a döntően tengeri növényekből, amelyeket be kellene takarítani és el is kellene juttatni az állatokhoz. (Bár ennyire nem hatásos, szintén jelentősen csökkenteni látszik a metánképződést a fokhagyma és néhány más anyag fogyasztása is.)

A szakértők emellett próbálkoznak a táplálék megváltoztatásával is. Például olyan fűfajtákat igyekeznek létrehozni, amelynek emésztése során kevesebb metán képződik. Vagy kukoricával etetik a marhákat, amelyben sokkal kevesebb a cellulóz, mint a füvekben. Ez utóbbi megoldás azonban a jelek szerint nincs jó hatással az állatokra, a kukoricával etetett marhák ugyanis jóval rövidebb ideig élnek, mint legelésző társaik.

A harmadik opciót a metán hasznosítása jelentené, amire szintén történnek kísérletek. Ezt sem könnyű megoldani azonban, hiszen ahhoz, hogy a gázt energiaforrásként hasznosítani lehessen, csapdába kell ejteni azt, ami akkor lenne a legkönnyebb, ha beltérben tartanák a marhákat. Ez viszont ismét csak nem kedvez az állatok egészségének. A probléma tehát nem egyszerű, de vigasztaló a tudat, hogy rengetegen dolgoznak a megoldásán.